Iskola bemutatása | Helyszín | Lehetőségek + Árak | Naptár | Kérdések, válaszok - hasznos tudnivalók | Támogatóink

A Chrobák motoros iskola kortól függetlenül, több generációnak próbálja átadni azt a tudást, tapasztalatot, amit Chrobák János, az iskola oktatója sok éves munkájának köszönhetően összegyűjtött. Négy éves korában került közelebbi kapcsolatba a kétkerekű, motorral hajtott eszközökkel. A fokozatosság elvét betartva, egy Romet Pony-n kezdett el motorozni, majd szépen sorban, 4 sebességes Simson, 5 sebességes Yamaha, 6 sebességes Aprilia, majd 80 ccm-es kategória, 125 speciál, és jelenleg is a 600-as kategória aktív versenyzője, több Magyar és nemzetközi bajnoki címekkel, szép sikerekkel a háta mögött. Chrobák János hatodik éve foglalkozik minden korosztállyal, a tudásának lehető legjobb szintű átadásával. A motorsport iránt érdeklődő kezdő gyermekeknek, vagy a már sok éves motoros múlttal rendelkező, de fejlődni vágyó érettebb motorosoknak türelmesen magyarázza az alapokat, vagy az apróbb fortélyokat.

A gyerekek biztonságos körülmények között, állandó felügyelet mellett, kifejezetten tanulásra alkalmas motorokkal sajátíthatják el a motorozás alapjait. Yamaha PW50-es automata motorokkal kezdik el az első lépéseket.

A motorok fojtással vannak ellátva, amivel az oktató tudja szabályozni a motorok maximális sebességét. A kismotorok "krossz" felépítésének köszönhetően könnyen megtanulható az egyensúly stabil koordinálása, a kanyarodás és a fék, gáz kezelése.

A gyerekeknél alapfeltétel, hogy kétkerekű kerékpárral biztonságosan, önállóan tudjon közlekedni, amit az első motorra ülés előtt be kell mutatni. A kismotorról, leérjen a lába és segítség nélkül meg tudjon állni.



Csömör, 2141 Nádor major 28.






- Tavasztól őszig, heti két-három alkalommal tartunk oktatásokat.
- Délutánonként, illetve a kora esti órákban vannak a motorozások.
- Nem minden esetben fix napokon, a naptár lejjebb megtalálható. (A már meglévő versenyzőinkkel is kell edzeni, akik már más pályákon is edzenek. Ott alkalmazkodni kell a pályák rendjéhez, illetve a versenynaptárhoz.)
- 2 órás egy alkalom, ami bőven elegendő, ha a gyerek ezt fegyelmezetten, a kellő szünetek betartásával végig motorozza, koncentrálja.
- 4-5 éves kortól várjuk a gyerekeket. Alapfeltétel a kétkerekű kerékpár magabiztos használata és a kellő magasság, hogy a kismotorról leérjen a lába.
- A kismotort és a minimális védőfelszerelést (zárt bukósisak, kesztyű, térd és könyökvédő) mi biztosítjuk. (Saját felszerelést lehet hozni, ha megfelelőnek ítéljük, akkor használható.)
- A gyermeknek minden esetben ZÁRT cipőben, és hosszú ruházatban kell lennie alul felül. (Papucs, szandál nem megfelelő, a gyermeket ebben nem engedjük a pályára!)


- Alkalmanként 15.000 Ft (tartalmazza az edzés díját + a kismotor használatát + a védőfelszerelések használatát + a pályadíjat)
- Saját motor esetén 10.000 Ft (tartalmazza az edzés díját + a védőfelszerelések használatát + a pályadíjat) (a motornak alkalmasnak kell lennie a feladatok elvégzésére)




A naptárban az időpontok előreláthatóan március közepétől lesznek láthatóak.
Az oktatások az eddigi tapasztalatok alapján áprilistól kezdődnek!


Minden esetben előzetes bejelentkezés szükséges!
+36705331082








Pár gondolatot megpróbálunk még összeszedni, amire ügyelni kell, vagy ami esetleg kérdéses lehet a szülőkben addig, ameddig ki nem próbálják, hogy miről is szól ez a dolog.

Nem veszélyes?
Sokszor felteszik ezt a kérdést nekem, főleg az anyukák. Erre azt szoktam válaszolni, hogy de igen, veszélyes. Nagyon veszélyes tud lenni, ha nem megfelelő odafigyeléssel, fegyelemmel, hozzáértéssel, alázattal ül a gyermek a motorra.
- Ezért nagyon fontos a védőfelszerelés.
- A tanulási lépcsők megfelelő sorrendben elsajátítása.
- A motor megfelelő beállítása.


Nagyon veszélyes, nem engedem a gyerekemet motorozni!
Igen, ismét hangsúlyozom, veszélyes a motorsport. Ezért kell a gyermeknek kellő szófogadással, fegyelemmel megtanulnia az első lépéseket. Fontos, hogy szakembertől, felügyelet alatt, megfelelő sorrendben sajátítsa el a motorozás lépéseit. Zárt, biztonságos pályán. Ilyenkor szoktam még a következő kérdést feltenni. Melyik a jobb, ha a gyerek ilyen idős korban felügyelet alatt, a tudásához beállított motorral esetleg 15-20 km/h-s sebességgel elborul, lehorzsolja a lábát? Ami közben esetleg megtanulja, hogy ha elesik, az fáj. Utána a szakembertől azt is megtanulja, hogy mit hibázott el.
Vagy, nem engedjük motor közelébe, de ő mégis szeretne. A kisördög benne marad és 18-20 éves korában kéri el a barátjától a motorját, ami már nem 15-20-al fog menni, amihez párosul, hogy a horzsolás is nagyobb lehet.


Bármelyik napon lehet menni oktatásra?
Mindenféleképpen szükséges a bejelentkezés telefonon. A weblapon a naptárban látszik, hogy melyik napon milyen tudásszintű oktatás van. Ehhez próbáljuk is tartani magunkat, a biztonság érdekében. Egy teljesen kezdő motorost nem a legszerencsésebb beengedni azok közé, akik már régebb óta motoroznak.


Hányan vannak egy oktatáson?
Az eszköztárunk is és a figyelmünk is véges. Egyszerre a kezdők 3-4-en vannak a pályán. Akik már többször voltak és úgy ítéljük, hogy biztonságosan kezelik a motort, azok 5-6-an is lehetnek. Természetesen a pályán többen is elférnek, de a biztonságos előzések érdekében a kezdő fázisban ennyi a maximum.


Hány oktatás szükséges hogy a gyerek meg tanuljon motorozni?
Természetesen gyerekfüggő. De általában aki életében soha nem motorozott még önállóan, de biciklizni tud, az 5-10 perc múlva magától tud menni. Ez nem azt jelenti, hogy mindent megtanult, de szépen lassan körbe tud menni.


Több időt is lehet egyszerre maradni?
A tapasztalataink alapján a 4-8 éves gyerekeknek bőven elég a két óra. Szellemileg elfáradnak. Komoly koncentrációt igényel, hogy a feladatokat helyesen hajtsa végre. Aki még nem rutinos benne, annak másfél - két óra múlva lankad a figyelme. Mást nézeget (pl. repülőt). Ez balesetveszélyes magára nézve is, illetve a többiekre nézve is. Természetesen, akik már régebb óta motoroznak, versenyeznek, ott már vannak hosszabb edzések is.


Az oktatások, edzések ideje alatt a szülő jelenléte nem tiltott, a pihenő időkben elkellhet a segítség a gyerekeknek, főleg az első alkalmakkor. Viszont az iskola kérése és egyben szabálya is, hogy csak a kijelölt helyről nézzék a gyerekeket.

- A pályára bejárás nem engedélyezett.
- A pályára bekiabálás nem engedélyezett.
- A pálya széléről az integetés nem engedélyezett.

Mindezek elvonják a gyerek figyelmét az éppen aktuális manőverről, ami balesetveszélyes.

Nem kell a gyereket bíztatni, hogy előzzön, húzza a gázt jobban. Türelmesnek kell lenni. A gyerekeknek a tanácsok adása nem tiltott, de célszerű az oktatóval egyeztetni, hogy ne kétfélét halljon.